Eleitől fogva csak magyarok lakták. A múlt század közepe táján a falu felső végére letelepedett egy pár cigány család is, akik mint kovácsok, bádogosok, téglavetők és napszámosok tevékenykedtek. Mára azonban nagyon megváltozott a helyzet. 

Néhány ilyen vonatkozású adat:
1801-ben 360 lakos létezett;
1839-ben 550 lakos
1868-ban 791 lakos
1889-ben 755 lakos
1910-ben 806 lakos
1933-ban 800 lakos
1963-ban 996-ra, a legmagasabbra emelkedik a lélekszám;
1974-ben 541-re zuhan vissza;
1992-ben 442 személyt jegyeznek föl a népszámláláskor; ebből 234 magyar (amiből 183-an már 50 éven felüliek) és 208 cigány;
1995. május 10-én az összlakosság 413, amiből 173 magyar (ebből 134-en 50 éven felüliek) és 240 cigány.

Az utolsó 50 évet a számok tükrében vizsgálva:
- Születtek: 466-on;
- Meghaltak: 452-en; (Az utolsó 15 évben születtek 20-an, meghaltak 133-an!)
- Elhagyták a falut: 405-ön.
E számokban nem szerepelnek azok, akik visszatértek, sem azon gyermekek, akik az eltávozott ravai szülőktől, de már nem itt születtek. Ezen adatok közel 100 % -ban megfelelnek a valóságnak.

Midőn elemezni próbáljuk, hogy miért hagyták itt a falut oly sokan, többek között az alábbi következtetésekre jutunk:

• Az 1946 és 1960 között létező sok adó és különböző beszolgáltatások
  tönkretették a gazdaságokat, nagyon sok teljesen felszámolódott.
• Az 1950-1960 közti erőszakos kollektivizálás nyomán elkezdődött a tömeges elvándorlás. A földcserék folyamán tönkrement gazdaságokkal nem volt mihez kezdeni, más - esetleg könnyebb - megélhetés után kellett nézni.
• A háború utáni időszak - ezt el kell ismerni - magával hozta a bizonyos értelemben vett fejlődést is. Többféle lehetőséget kínált iskolákra, valamint új szakmákra, s így a város és az ipar felemésztették a falusi lakosságot, nemcsak ravai vagy országos viszonylatban, hanem Európaszerte, ami később igencsak károsnak bizonyult.
• Nyilván minden szülő azt akarta, hogy gyermekének nála jobb sorsa legyen, s mert Ravában a megélhetés mindig nagyon nehéz volt: ígéretesebbnek látszott az elvándorlás...

Ma, ha kimegyünk a Zunátus tetejére és benézzük a tájat, elfog egy lehangoló, szomorú érzés, látva a sok földparcellát, amelyeken valamikor emberek sokasága dolgozott, ma azonban mindenütt csend van, ezek senkihez se tartoznak, de a barázdák talán évszázadok múltán is bizonyítani fogják, hogy itt valamikor - egy szorgalmas földműves nép létezett.

(Demeter András: "Rava monográfiája" alapján - részlet)

Híres emberek

Itt született 1816-ban Árkosi Mózes unitárius lelkész, az 1852 évi Habsburg ellenes összeesküvés elitéltje. 
Itt született 1929-ben Kedei Zoltán festőművész, 
Itt született 1932-ben Ajtay Ferenc geológus.

Szomorú emlékeink

Az évszázadok viharában Rava történetében voltak megpróbáló, nehéz idők is. Ezek közé sorolhatjuk a következőket:

• 1846 tavaszán leégett az egész falu, talán 2-3 ház kivételével. A tűzvészt egy felborult kijárólámpa okozta, és a tűz erejét elősegítette az erős szél, valamint az a tény, hogy a házak nagy része fából volt építve, náddal és szalmával fedve. A falu túléli a tűzvész pusztításait, majd szabályosan építkezve szebb és védettebb lesz. Minden házat, sőt még a gazdasági épületek nagy részét is cseréppel fedik, hogy könnyebben ellenállhasson egy esetleges újabb szerencsétlenségnek. Ekkor épült az ún. Cserépcsűr, mely a 20. század elején még fennállt. A falu megmaradt, legrégebbi lakóháza a 88. szám alatt lévő Kecskés Dénes-féle épület, amely 1822-ben készült, és ma 177 éves. Az út felőli szoba főgerendáján a következő szavak vannak bevésve: "ÉPÜLT KETSKÉS JÁNOS ÉS PÁRJA ILJÉS JUDIT ÁLTAL 1822- BE."
• Megemlékezünk arról is, hogy a falu katonaképes férfijai részt vettek mind a két világháborúban. Az elsőben 36-on, a másodikban pedig 18-an vesztették életüket. E hősök sírhelye ma ismeretlen, nevük a szószék jobb- és baloldalán elhelyezett emléktáblán van megörökítve.
• A legutóbbiak sorában említhetjük az 1946. évi nagy szárazságot, amely a következő esztendőben a lakosság túlnyomó részének sok nélkülözést okozott.